|
2012. május 17. csütörtök, 19:01 |
|
Kilenc európai országot átfogó migrációs kutatás kezdődik. Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, kilenc dél-kelet európai ország tucatnyi intézménye és önkormányzata vesz részt a Magyarországi Központi Statisztikai Hivatal által kiírt 3,1 millió eurós pályázatban. Romániából Sepsiszentgyörgy önkormányzata mellett a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet és Hargita Megye Tanácsa vesz részt a projektben. A 30 hónapos futamidejű átfogó kutatás során a migrációs folyamatokat próbálják feltárni, migrációs előrejelzéseket és adatbázist készítenek. Ha beazonosítják az elvándorlás okait, azokra válaszlépéseket,
|
|
|
2012. május 17. csütörtök, 19:10 |
|
Fél év alatt kétszer cseréltek táblát a sepsiszentgyörgyi Munkaerő-ügynökség bejáratánál, miután a magyarok és a románok is feljelentették az intézményt. Kelemen Tibor igazgató sajtótájékoztatón elmondta, tavaly egy magyar fiatalember panaszolta be az ügynökséget a prefektúrán és a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amiért a bejáratnál nem volt magyar felirat, holott a közigazgatási törvény értelmében kötelező, ha a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A hiányosságot pótolták, megrendelték, majd a meglevő román nyelvű mellé felszerelték a magyar névtáblákat. A múlt hónapban a hivatásos feljelentőként ismert Dan Tănasă fordult a prefektúrához, és a feliratok sorrendjét kifogásolta.
|
|
2012. május 17. csütörtök, 19:18 |
|
Feljutott az űrbe a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjai által megépített üdítős-doboz nagyságú műhold. A szerkezet kifogástalanul működött, az ejtőernyője kinyílt, a műszer mérte és továbbította a légkörre vonatkozó adatokat és a landoláskor sem sérült meg. Amint arról beszámoltunk, a Bolyai elnevezésű csapat, Rosu Kriszta, Popescu Andrea, Kovács Gellért Pál és Pünkösti Zsolt, Pető Mária fizikatanár vezetésével benevezett az európai CanSat vetélkedőre, amelyet az Európai Űrszövetség (ESA) és a norvég szaktestület (NAROM) hirdetett meg középiskolásoknak.
|
|
2012. május 17. csütörtök, 20:19 |
|
A Székelyföldi Grafikai Biennále második kiadásra 320 művész 850 alkotást küldött be, az előzsűrizés után 188 alkotó 270 munkáját állítják ki, ezek szerepelnek a katalógusban is. A három székely megye önkormányzata és a kulturális minisztérium ajánlottak fel egy-egy díjat, a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont pedig hat különdíjat ad át. A grafikai szemle díjazottjait pénteken a sepsiszentgyörgyi gálán hozzák nyilvánosságra.
|
|
2012. május 17. csütörtök, 19:33 |
|
A lovas turizmust népszerűsítik a III. Háromszéki Huszártoborzó alkalmával. A díszbe öltözött mintegy félszáz lovas huszár kétnapos felvonulását a III. Székelyföld Napok keretén belül szervezi Kovászna Megye Tanácsa és a Szilaj Hagyományőrző Egyesület. Az elmúlt években Felső-, majd Alsóháromszéken volt toborzó, idén Orbaiszéken vonulnak végig a lovasok, Uzontól Kovásznáig 16 települést érintve. Szombaton este Csomakőrösön huszárbált tartanak, vasárnap este pedig Szentkatolnán lesz a záróünnepség.
|
|
2012. május 17. csütörtök, 19:38 |
|
Szombaton Sepsiszentgyörgyön tizedik alkalommal szervezik meg a Háromszéki Kolbászparádét, amikor a gasztronómiai vetélkedőre benevezett csapatok közel egy kilométernyi kolbászt töltenek a sepsiszentgyörgyi új sportcsarnokban. A csapatonként 300 lejes benevezési díjért a résztvevők kapnak tíz kilogramm sertéshúst, ezt kell saját kézi szerszámokkal megdarálni, fűszerezni és feltölteni. A zsűri pontozza a csapat öltözetét, a szervezést, az asztaldíszítést, a kolbásztöltés folyamatát, a késztermék ízét, állagát és küllemét.
|
|
2012. május 17. csütörtök, 19:24 |
|
Haszmann Pálra, a nevét viselő csernátoni néprajzi múzeum alapítójára emlékeznek vasárnap, születésének 110 éves évfordulóján. Az ünnepségre Csernátonban, a múzeum szomszédságában található Cseh-kúriában kerül sor. Haszmann Pál katolikus kántortanító, tanár, helytörténész, népnevelő és népművész volt, szorgalmasan gyűjtötte a falu múltjára vonatkozó adatokat, régészeti ásatásokon vett részt. Feleségével 1973-ban gazdag történeti és néprajzi gyűjteményükből megalapították a Csernátoni Tájmúzeumot, a Székely Nemzeti Múzeum egyik külső részlegét.
|
|
2012. május 17. csütörtök, 19:41 |
|
Kovászna és Hargita megyék önkormányzatai a Közigazgatási minisztériumtól nyert 816 ezer lejes támogatást a stratégia elkészítésére. Az elmúlt egy év alatt széleskörű közvélemény-kutatást végeztek, hogy a lakói milyennek látják Székelyföldet, és elemzéseket készítettek arról, hogyan tudják javítani az önkormányzatok, intézmények, a vállalkozói és a civil szféra közti együttműködést. Az önkormányzatok dolgozóinak stratégiai gondolkodásmódot oktattak.
|
|
2012. május 17. csütörtök, 20:15 |
|
Az idei év időjárása nem kedvez méhészetnek, ezért várhatóan csökken a háromszéki méztermés. Kovács József, a Kovászna megyei Méhész Egyesület elnöke a sajtónak elmondta: a kedvezőtlen időjárás miatt várhatóan az akácméz-termés mennyisége csökken leginkább. Tavaly a háromszéki méhészek összesen 700 tonna mézet készítettek, ennek 70 százalékát külföldön értékesítették. Kovács József azonban úgy véli itthon kellene népszerűsíteni a mézfogyasztás fontosságát,
|
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 Következő > Utolsó >>
|
|
1. oldal / 5 |