Tádám! Csak tessék, csak tessék! Csupa borzalom, hidegrázás, behavazott utak, mentőben szülő anyák, didergő hajléktalanok, kongó iskolák, elakadt kamionok és főként hős riporterek, akik úgy vágnak utat maguknak a szélben és hóban, akárcsak Amudsen, és ha nincs szakálluk, akkor a divatos széldzsekijük szőrmés kapucnijára fagynak méteres jégcsapok. Itt állok, másként nem tehetek, én is a télről írok, egyrészt mert az van, másrészt mert egyebet nem nagyon hallok. Egy ideje már csak így köszöntenek: kutya-hideg van, veszettül havaz, nem indul az autóm, fogy a fa. Erre én ilyeneket szoktam válaszolni, hogy de szikrázóan süt a nap, vidáman ropog a hó, és mínusz húszban még a termopánon is kinyílik a jégvirág. De már nem bírom sokáig, s ha ez így megy tovább, még a végén én is elcsodálkozom és elszörnyedek attól, hogy tél van. És hogy a tél, nem olyan mint a nyár, ha idézhetem a nem annyira klasszikus, de legalább élő hajóskapitányt. Még nem búsulok, de közben én is gondolok arra, hogy otthon eddig kettéfagyott a macska, vagy a forgószél elrepítette a kutyát, aki nem Totó, hanem Csolovec, de annál inkább. Vagy eszembe jut, hogy megyek haza Árkosra, ha eltűnt az út a hóban, főleg miután Zsófi kijelentette, hogy ő egy tapodtat sem lép gyalogosan a sötét havas mezőben. Erre mondjuk még nem is volt szükség, de elméletben megfuttattuk. Nem Zsófit, a lehetőséget. Vagy például folyton azt dúdolom, hogy „betemetett a nagy hó, erdőt, mezőt, rétet, minden mint a nagyanyó...”. Különcködhetnék, és írhatnék például a nyárról, de hosszas koncentrálással legfennebb egy pár cseresznyét tudok magam elé vizionálni. De most azt sem akasztanám a fülembe, hanem forró gyümölcsteát főznék belőle. Mondjuk a kormány kiütötte a telet egy szimpla lemondással, azóta mintha kitavaszodott volna a televíziókban, már senkit nem érdekel „Tél Tábornok”, annál inkább, hogy mivel írja tele pártja tiszta lapját a korábbi titkosszolga. És én visszasírom a telet, pedig még javában tombol. Mert mégis érdekesebb volt azt nézni a híradóban, miként zokog kétségbeesetten a néni, hogy mentsék meg, miközben mintegy kilométernyire akadt el az otthonától, és nem légvonalban. Ez mondjuk Bukarestben volt, de a háromszéki kisfaluból is telefonáltak már a katasztrófavédőkhöz, hogy jöjjenek, mert autóval nem tudnak kiállni az udvarról. Mert autó az volt, na de hólapát!

        Kovács Blanka

(Sláger Rádió – Krónika)